Nietzsche. Nem voltam 50 amikor megkérdeztem az egykori mentoromat: miért van az, hogy a gyengéknek nagyobb esélyük van arra, hogy legyőzzenek, mint az erőseknek. Azt válaszolta: olvassak egy bizonyos Friedrich Nietzschét és megtudom miért. Kérdeztem, ő olvasott-e ilyen Nietzschét. Azt válaszolta, nem, de neki is ezt tanácsolta valaki, annak idején, amikor feltette neki ugyanezt a kérdést.
Az önreflexióról. Ha erős vagy légy egyben fanatikus is. Így kevesebb energiát von el tőled az őrlő önreflexió. Ha gyenge vagy akár önreflektálhatsz is egész nap, annyira mindegy.
A főnök csendje. A hatalom nem azoké az embereké, akik megengedhetik maguknak, hogy nemleges választ adjanak, hanem azoké, akik megengedhetik, hogy ne adjanak semmiféle választ.
A legveszélyesebb politikus. Mi, menedzserek hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a legveszélyesebb politikus az, akinek nincs ideje ránk. A helyzet fordított, az a veszélyes politikus, akire neked nincs időd. Elmagyarázom: konok, céltudatos és tehetséges politikusnak indult és mivel szerencséje is volt elérte az általa kitűzött célt. Elég intelligens ahhoz, hogy tudja, feljebb nem juthat és elég dörzsölt ahhoz, hogy elnyert pozícióját senki ne veszélyeztesse. Eltelik két-három év és emberünk elkezd unatkozni, fontoskodni és adott pillanatban már nem lesz több időd rá. Neki viszont van ideje rád. Vagyis: ő a legveszélyesebb politikus.
Az egyedüli ember, akit irigylek. Húsz éve ráérzett kinek fog felderülni. Tizenöt éve elmondta ennek a politikusnak az első aranymondatot. Öt év múlva még mondott egyet, nemrég pedig még egyet. E volna a teljes életműve. Mert ő az a zseni, akinek neve nem a rangos lexikonokban, hanem a bizalmas fizetési listákon marad fenn.
Miért nem jó kreatívnak lenni? Például, mert ami kifele kreativitás, befelé unalom. Arról nem is beszélve, hogy soha nem azok a nyertesek, akik innovatívak, hanem mindig azok, akik szintetizálnak.
Ma reggel jelentéktelennek éreztem magam. Az irodám falához fordultam és halkan el is súgtam magamnak: Montmorency, ébredj rá, jelentéktelen vagy! Meglepett, hogy ennyire kegyetlenül őszinte vagyok önmagammal. Vajon ez a kegyetlen őszinteség mindenkire jellemző? Ugyan! A kegyetlen őszinteség csak a legerősebbek számára adatik meg, zártam a gondolatsort.
A perverz motiváció. Adot egy szint, amit, ha elész, már nem a sikereid okoznak elégtételt, hanem az, hogy hány embert frusztráltál le aktuális sikereiddel.
Az akaratról. Sohasem értettem, hogyan lehetséges az, hogy relatív komoly karriert futnak be olyan középszerű személyek, akik annyira elvakult karrierépítők, hogy képtelenek meghatározni mi is az érdekük. Ez egyike azon elemekben a világ szerkezetében, amit nem értek és talán jobb is így.
